Veszprém 

MENÜ

Aki Veszprémben jár annak nem maradhat ki a látnivalók közül, az állatkert.

Itt egy leírás róla:

      1958. augusztus 1-jén nyitották meg. A névadó Afrika-kutató, Kittenberger Kálmán emulya-dombonlékét mellszobor őrzi a Fejes-völgyi bejárat előtt. A vadaspark a veszprémi Fejes-völgyben és a Gulya-dombon található. 

      Az állatkert leghíresebb lakója Böbe csimpánz volt, aki találékonyságával, játékosságával az ország egyik legismertebb állatává vált; festeni is tudott, és több róla készült film főszereplője volt. 1970-ben pusztult el, az állatkertben egy fából faragott portréja, és a róla elnevezett Oktató és Kiállítóház őrzi emlékét. Itt található meg Böbe sírja is. 

      2016-ban nyílt meg a veszprémi állatkert területén Magyarország legnagyobb dinoszaurusz-kiállítása. A nyitás évében a park a mezozoikum, azaz a triász, a jura és a kréta korok élővilágát mutatta be, ekkor 30 dinoszaurusz életnagyságú mása volt látható benne. 2017-ben a park kibővűlt a perm földtörténeti időszakkal és innentől már közel 50 életnagyságú dinoszaurusz szobor látható. A rendhagyó kiállítás 300 millió évre tekint vissza, számos hús- és növényevő fajt mutat be.

Képtalálat a következőre: „veszprém dinopark”

Szavazás

Melyik nevezetesség tetszik neked a legjobban?
Mindegyik
Állatkert
Vár
Hangvilla
Semelyik
Asztali nézet